MIÉRT WALDORF? - személyes vélemények, történetek, okok és indokok


 
Az egész család élete megváltozott

Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy az egész családunk élete megváltozott azóta, mióta a Waldorf iskolába kerültünk. Amikor pedig visszaemlékszem a Waldorf előtti időszakra, még mindig összeszorul a gyomrom, amikor arra gondolok, hogy a különbözőképpen nevezett írásbeli számonkérések mátrixában próbáltunk túlélni, egyik napról a másikra, már októberben várva, hogy egyszer csak eljöjjön a nyári szünet.

Mit kaptunk a Waldorftól?
A gyermekem boldog gyermekéveket. Ezen felül elfogadást, egyéni elbírálást. Továbbá nyugodt családi estéket és hétvégéket, egy a világra és annak változásaira nyitott gyermeket. A felismerést, hogy a "tananyag megtanulásá"-nál mennyivel fontosabb a világ megismerése. Hogy a végletekig tartó, szülőt és gyermeket egyaránt kimerítő gyakorlás helyett mennyivel többet ér a az adott agyterület különböző, a gyerek számára élvezhető egyéb módú stimulálása, pl. ritmusok, zene, rajz, kézimunka segítségével. Hogy minden gyerek más és más, és mindenki tehetséges valamiben, az én kislányom is. Hálás vagyok, hogy létezik egy Waldorf iskola Székesfehérváron és nagyon boldog, hogy a kezdetektől részesei lehetünk ennek a csodának.

* * * * * * * * * * * *


 
Egy többgyermekes édesanya

Hogy miért a Waldorf?
Ez úgy történt, hogy volt egy 3 éves kislányom, akit egyáltalán nem akartam oviba adni. Én sem jártam és ezt nagyon jónak tartom. Szerintem egy kisgyereknek a legjobb hely az édes otthon. Ő sem szeretett volna menni. Vártuk a kistestvért is.

Ám a játszóterek kiürültek, a kortársak mind oviba mentek, a hétköznapok egyre jobban a piciről szóltak, és az immár 4 éves nagylány kezdett oviba vágyni.
Megnéztem az állami ovikat is, de bevallom őszintén, nekem az otthon töltött kisgyermekkorom után teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a kislányomat állami intézménybe, sőt bármilyen intézménybe adjam. Sok waldorfos ismerősöm volt. Amit tőlük hallottam, az közel állt az életvitelünkhöz, világszemléletünkhöz. Így kerültünk egy pesti Waldorf oviba. Ez napi kétszeres (nekem 4 szeres) 40 perces út volt háztól házig, busszal, kistesóval. Mire hazaértem már szinte indulhattam is vissza az oviba, hiszen 12:45-re már ott kellett lenni. De megérte! Hiszen boldognak láttam a gyermekemet, és az otthonival azonos környezet, hangulat vette körül.Nekünk ez nagyon fontos volt!

Egy év múlva az ovi elköltözött, mi egy másik Waldorf oviba mentünk át, ami közelebb is volt hozzánk és nagyon családias volt. Ma is úgy visszajárunk oda, mintha hazajárnánk.

Mindenhol voltak konfliktusok, kisebb súrlódások, nagy szakadások, de szerintem ez is az élet része. Sokat tanulnak a Waldorfban a felnőttek is.

Ezek után teljesen egyértelmű volt, hogy Waldorf iskolába jelentkezünk. Fel is vettek minket. Nagy volt a boldogság, ám nagy dilemma elé álltunk. Én folyamatosan követtem és amennyire tudtam messziről támogattam a fehérvári Waldorf kezdeményezéseket, mivel tudtuk, hogy egyszer majd ide költözünk. Amikor látszott, hogy tényleg megalakul az óvoda, sőt az iskola és még családi napközi is, akkor úgy döntöttünk, elköltözünk Fehérvárra. Nem volt egyszerű döntés, de utólag örülök, hogy belevágtunk.

Egy új iskola, óvoda bár tele van nehézségekkel, de tele is van lendülettel, lelkesedéssel. A Waldorf iskola egy igazi vár, amit közösen építünk a gyermekeinknek. A gyerekeink életét nem alakíthatjuk, de sokat tehetünk értük. Örülök, hogy részt vehetek ebben a munkában és átadhatom a gyerekeimnek azt, hogy a jövőnket mi építjük, nem pedig más megoldásaira várunk. Ezt még mi is tanuljuk. Ahogy azt is, hogy "minden nevelés önnevelés".

* * * * * * * * * * * *


 
A, édesanya

Még óvodás volt a kislányom, amikor elkezdtem gondolkodni, hová is írassam majd iskolába.
Én falusi iskolába jártam, ahol elbűvölő a környezet, hatalmas szabad tér, erdő veszi körül az iskolát, ráadásul van szerencsém itt tanítani. Szóba jött még zenei, művészi iskola, mert a kislányom nagyon muzikális. És mivel a vallást is nagyon fontosnak tartom, az egyházi szemléletű iskolákat is számba vettem. Végül egészen másféle gondolatok sodortak a Waldorf felfogás felé.

Egyszerűen az, hogy szeretném boldognak látni a gyermekemet, szeretném, ha a tanulás felfedezés lenne számára és öröm. Tanárként jól látom, hogy az állami felfogású intézmények módszereivel ez nem érhető el. Amikor még én diák voltam, sokkal inkább működött, mint ma. Megváltozott a világ, megváltoztak az otthonok és nagyon nehéz motiválni a gyermekeket.
Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű utat választottam. Anyagilag is nagy felelősség elkezdeni egy fizetős iskolát, gyakorlatilag előre kell látni a jövőt évekre, akár egy hitelfelvételnél. Nehezítheti a kitartást, ha a családban nem mindenki ért egyet a dologgal, vagy folyton az állami iskolához hasonlítgatják a haladást. Nekem mindez a nehézség kijutott, de megtanultam azt szem előtt tartani, ami kezdetben is motiválttá tett. Ha kevesebb fér bele 8 év alatt a tanulásba, mint az államilag előírt, akkor tudom, nincs túlterhelve a gyermekem. Ha emellett megszereti a tanulást, pótolni tudjuk az esetleges hiányokat. Miért lenne megnyugtatóbb, hogy egyszerre töltsük tele mindennel a kobakokat, ami aztán ki is folyik onnan, másrészt érdektelenné teszi a gyereket egy életre?

Legyen neki élmény minden nap, és amikor felfedezi a sokféle tevékenység között, hogy mi az ő útja, akkor céltudatosan, magabiztosan tud nekivágni az életnek. Nem kívánhatok egyebet.

* * * * * * * * * * * *


 
K, három gyermek édesanyja

Legidősebb gyermekem iskolás koráig azt gondoltam, hogy ő egy "csodabogár" és ezért érzem azt, hogy neki valami egészen másra van szüksége, mint amit egy állami iskola adhat. Hat évvel ezelőtt kezdtem érdeklődni az alternatív oktatás és a Waldorf iránt. Azóta ezzel kapcsolatban két dolog vált mély meggyőződésemmé:
- mindhárom gyermekem "csodabogár",
- minden gyermek "csodabogárnak" születik és nagyon mást kellene kapniuk az iskolában, mint amit a jelenlegi rendszerben kapnak.
Hat éve hagytam magam meggyőzni, hogy jó lesz nekünk itt (az államiban). Végül is túléltük... Néha tényleg jó volt. Sokszor nem. Olykor-olykor nagyon nem. Pedig a középsőnk már tényleg egy szorgalmas, osztályelső, az akadályokat simán és magasan átugró tanuló volt. És a tanító néniről is csak jókat lehet mondani. Mégis szakemberhez kellett vinnünk őt.
Dunát tudnánk rekeszteni a kisebb-nagyobb történeteinkkel.

A legkisebbet már nagyon határozottan nem engedtem feláldozni a magyar oktatásügy oltárán. Lehet, hogy teátrálisan hangzik ez a kijelentés, de így éreztem.
Szerencsére elindult Fehérváron egy, az eddigieknél erősebb és életképesebb Waldorf kezdeményezés, gondolkodás nélkül csatlakoztam. Szándékosan használok egyes számot, mert ekkor még a gyermekeim édesapja is bizonytalan volt, a közvetlen és távolabbi környezetem nagy része pedig teljesen értetlenül állt lelkesedésem előtt. Férjem (tanár és ipari mérnök) a legkisebb gyermekünk Waldorfos diákká válását viszonylag könnyen elfogadta, mivel az osztálytanító személye meggyőzte őt és különben is: "egy lánynak megengedhetjük, hogy művészkedjen, nem kell majd családfenntartónak lennie" ...
Tavaly szeptemberben hagyta, hogy ezen a különleges úton induljon el a lányunk.

Aztán a legidősebbünkkel megjárt Kálvária, a félévkor történt Waldorfba "átmenekítése" és az utána tapasztalt megnyugvás (és persze még sok minden más) hatására az engedés határozott támogatássá vált benne. (Ez egy sokszereplős, kényes témákat boncolgató, igen hosszú történet.)
Így nem is volt igazán kérdés, hogy a testvérkedvezmény bevezetésekor a középsőnket is(aki az állami suliban többé-kevésbé jól érezte magát, és nem mellesleg gyönyörűen teljesített) azonnal átirattuk Waldorfba. Már egy hét után jöttek a visszajelzések, hogy vele kapcsolatban is jó döntést hoztunk.

Igyekszem röviden összefoglalni, hogy mit is kapnak gyermekeink ebben az iskolában:
elfogadás (az a nagyon őszinte fajta), idő (az a legértékesebb fajta) és ezek következménye - a nyugalom és szeretve érzés (amire mindannyian vágyunk fajta). Illetve, amit a leglényegesebb változásnak élünk meg az az, hogy a problémáink egy egészen más szintre kerültek. Nem a túléléssel vagyunk elfoglalva, az iskolával kapcsolatos nehézségek nem az iskoláról szólnak, hanem a gyermekeinkről. Remélem valamennyire érthető ez az utolsó két mondat. :)

Nagyon sokat tudnék mesélni állami éveinkről és a Waldorfban megélt élményeinkről is. A bennünk (szülőkben) felmerülő kérdésekről, aggodalmakról, a belénk rögzült értékrendszer felülbírálásáról, a nagyszülőkkel, családdal való ütközésekről, elfogadtatásról, a hátunk mögött hagyott iskolákról, tanárokról, osztálytársakról és persze a legfontosabbról: a gyermekeinkről. :)
Ha valaki kíváncsi a részletekre és van egy erős 4-5 órája szívesen mesélek, de egy-egy konkrét kérdésre nagy lelkesedéssel válaszolok, ha tudok! :)

* * * * * * * * * * * *
 


"Ez egy olyan hely, ahol a szülő is aktív tagja marad mind a nevelésnek, mind pedig a gyerek életének."
Kinga

"Számunkra a legfontosabb, hogy a gyerekekre helyezi a hangsúlyt, azaz gyerekközpontú! Biztonságban érzem a gyerekem a Waldorf óvodában, mert olyan mindennapokat él át ott, mint itthon. Hasonló ritmust követ, mint amit eddig megszokott."
Pálma

"Nekem a Waldorfban a legfontosabb a szellem szabadsága. Továbbá az, hogy szabályok természetesen itt is vannak, de felesleges szabályokkal nem terhelik a gyermekemet, így könnyen be tudja tartani azokat, amelyek valóban fontosak."
Nikol

"A Waldorf a világ információ-dömpingjét tanítja meg feldolgozni a gyerekek számára. Az intellektuson kívül az érzelmi, szociális nevelést és a testtudat fejlesztését is szem előtt tartja, és szerintem ebben ma mindannyian hiányt szenvedünk. Talán a gyerekeink majd már nem..."
Kata

"Mert emberközpontú, mert elfogadó és természetközeli."
Lili

"Tudom, hogy a gyermekem biztonságban van, mert ismerem az óvónőt, sőt a csoporttársakat és a szüleiket is és tudom, hogy azonos szellemben nevelkedik, mint otthon. Sőt a Waldorf-pedagógia egyik alapja is, hogy a gyermek biztonságban érezze magát."
Ildi

"Nekem azért lett ez a választásom, mert olyan alapokat ad, ami kiegyensúlyozott életet eredményez. Szeretetteljes és biztonságot adó."
Barbi

"Nem szeretném, hogy a gyerekeim intézményes, személytelen közegben nevelkedjenek, meg akarom őket óvni a tömegkultúrától és a fogyasztói társadalomtól. Fontosnak tartom a hagyományőrzést és a természetközeliséget."
Paulina

"Fontosak az ünnepek, a hagyományok, a béke és a nyugalom, amit Waldorf intézményekben éreztem, láttam."
Márti