március 27, 2012

Vendég a jövőből

Nem is tudom már, mi volt a legjobb dolog ebben a hétfő délelőttben. Talán hogy egyáltalán volt.
Már ahogy szerveződött, az is annyira utópisztikus: bejelentkezett egy ismerős ismerőse, aki hallott a velence-tavi waldorf szerveződésről, és aki maga is alapító szülő volt, majd hat éven keresztül munkatárs, hogy szívesen eljön mesélni az élményeiről, tapasztalatairól.
Gyakorló és időnként hezitáló anyaként nagyon megerősítő volt, hogy megtudhattuk négy, majdnem felnőtt gyerek édesanyjától, hogy ma is azt gondolja, jól döntött. Ez sütött minden mozdulatából, minden mondatából. Akkor is, amikor kritizált és akkor is, amikor kereste a szavakat, hogy leírja a gyerekek füzeteiben található csodát vagy a nyolcadikosok év végi darabját, amire mindig elmegy - nem a "waldorfsága" miatt, hanem a színházi élményért.
És ha már hezitáló anyák megerősítéséről van szó, idekívánkozik az a történet, amikor legnagyobb fiát elvitte a waldorf iskola melegéből és meg kellett állnia a helyét rögtön két gimnáziumi felvételin is: egy egyházi gimi felvételijén és egy ismert budapesti "versenyistállóén". Az első felvételije 20%-os lett (nem elírás!), majd két nappal később ő írta a második legerősebb dolgozatot. Mi történhetett a két felvételi között? Semmi. A különbség a felvételi feladatok fókuszában volt: az egyházi a tárgyi tudást vizsgálta, a másik gimnáziumban pedig a logikai gondolkodást akarták felmérni. Két külön világ!
A zárszó is erős volt: éppen a Timiék (a szeánsz házigazdája) szomszédságába lévő iskolába járt hat éven keresztül és semmire sem emlékszik az iskola falain belül történtekből. Ezért vitte a gyerekeit waldorf iskolába. Ha úgy tetszik, ennek köszönhetjük őt mi is. Találkozunk még!
ki mit vár az iskolától...


2 megjegyzés:

  1. Én annyiradenagyon drukkolok nektek! És olyan jó olvasni minden egyes bejegyzést, minden mozdulást, előrelépést! Az írások mögül is érzem az erőt, az akaratot, az elhatározást, a szíveket, a szeretetet! Nagyon jó úton vagytok, csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Már amit eddig kaptunk ezen az úton, az is megérte. Persze, ezek után képtelenség kevesebbel beérnünk :)

      Törlés

Megjegyzése moderálást követően kerül fel oldalunkra.